Ősz húrja zsong, jajong, busong
az Isten-verte tájon,
s én csüggeteg, halvány beteg,
fekszem a párnák közt az ágyon.
Bár várom, szemhéjamat ma
éjjel kerüli az álom,
felsejlik sok múló, régi kép -
már közel van halálom?
De nem sírok.
Ajkaimat, mint bánó ima
hagyja el sok tűnt, hideg kéj,
és a szeretettől, mi megbocsát,
tábortűz lesz a közelgő, jeges tél...
